Közgazdász helyett világrekorder lufihajtogató. Gergő pályája nem mindennapi fordulatot vett, de miként talált rá a szenvedélyére?
Maja: Kérlek mondd el, hogy mivel foglalkozol, és hogyan kezdődött el!
Csatai Gergő: Én főállásban előadóművész vagyok, és alapvetően léggömbökkel – lufidekorral, lufihajtogatással, gyerekzsúrok, felnőttbulik, lakodalmak, meg mindenféle hasonló rendezvénnyel foglalkozom.
Nagyon véletlenszerűen kezdődött. Közgazdaságot tanultam a Szegedi Tudományegyetemen, és dolgoztam Pesten egy rendezvényszervező cégnek, mint zsonglőr. Ekkor csináltunk a Telekomnak egy gyerekudvart a Margitszigeten, és képzeld: nem találtunk lufihajtogatót, akit fel lehetett volna bérelni. Aki tudta volna azt vállalni, hogy kilenc napon át mindennap ott van, és hajtogat.
Akkor mondták, hogy „tök jó lenne, ha ezt megtanulnád” – úgyhogy leültem a YouTube elé, és… rákattantam!
Akkor ez ilyen szerencsés véletlen volt?
Igen, ez ilyen sorsszerű volt!
Kik keresnek meg téged a legtöbbször?
A munkám 70%-a gyerekzsúr. Viszont ilyenkor nyáron nagyon sok lakodalom van, télen, decemberben pedig céges buli, de akár elegáns vállalati vacsorák is – tudod, amik éjfélig, hajnalig tartanak.
Volt ugye a koronavírus-járvány miatti korlátozás, ami miatt nem lehetett sem esküvőket, sem gyerekzsúrokat tartani – ezt a helyzetet hogyan oldottad meg? Mit találtál ki ellene?
Az első három hét nagyon nehéz volt. Akkor még senki sem tudta, hogy meddig fog tartani ez a helyzet – kilátástalanság és tanácstalanság volt. Lenulláztuk magunkat.
Viszont utána egyre többen lettek azok, akik otthon, családi körben ünnepeltek – nagyszülők, anya, apa, stb. – és ők elkezdtek dekorációkat házhoz rendelni. Ez nagyon jó volt, mert szinte minden héten háromszor vittem házhoz dekorációt valakinek, illetve az újranyitás után már kis létszámú bulikba már elkezdtek hívni bennünket, de ez már májusban történt.
Láttam a Facebook-oldaladon egy különleges csomagot. Arról mesélnél egy kicsit?
Így van, ez balszerencsémre már nagyon a végén készült csak el. Összeraktam egy olyan csomagot, ami egy száz perces lufihajtogatás. Nem oktatás, nem is gyerekprogram, inkább valahol a kettő között.
Ez úgy nézett volna ki, hogy én előre elküldöm postán a „tananyagot” – a lufikat és minden mást, ami kell ehhez az egészhez, és én utána Zoomon, Skype-on, Facebook Live-on keresztül száz percet eltöltök a családdal úgy, hogy bűvésztrükköket tanulunk lufikkal, alapfigurák elkészítését tanuljuk, megmutatok bonyolultabb figurákat.
Egy ilyen online szórakoztatás lett volna, csak mire jöttek volna a jelentkezők, addigra varázsütésre hirtelen véget ért a veszélyhelyzet. Viszont nem vetettem el a dolgot, megtartottam, rajta maradt a palettán.
Melyik az a műved, amire a legbüszkébb vagy?
Egy pandajelmez! Évente kétszer járok Amerikába, és tavaly ilyenkor Las Vegasban beneveztem egy lufis jelmezversenyre. Ez úgy nézett ki, hogy lufiból – idő- és méretmegkötés nélkül – hordható jelmezt csinálj.
Készítettem lufikból egy pandajelmezt, és második helyezést értem el vele. Arra nagyon büszke voltam. Igazság szerint első helyezést ért volna, de mivel én meghívott, szponzorált oktatója voltam a rendezvénynek, ezért a szabály szerint nem nyerhettem pénzdíjazású helyezést, így lettem második.
Rengetegféle figurát készítesz, láttam még egy Darth Vadert is a képek között. Mi volt eddig a legfurcsább felkérésed?
Egy lakodalomban voltam, ahol már este tíz óra körül jártunk, és a BME kémia szakára járó menyasszony cukormolekulát kért lufiból. Ráadásul színkódozva: az oxigénatom piros legyen a kötésben, a hidrogénatom fehér – és megcsináltam, és brutálisan jól nézett ki.
Az egészben a poén az volt, hogy elsétált mellettünk a ceremóniamester, ránézett, és megkérdezte:
– Figyelj Gergő, az egy hatszögletű szén kötés? És azok ott oxigénatomok? Akkor látom, hogy ez egy glükózmolekula!
Kiderült, hogy a BME-n tanít alkalmazott kémiát a ceremóniamester főállásban.
Melyik az a lufifigura, amit a legjobban szeretsz hajtogatni, és miért? Van-e ilyen?
Van, mégpedig egy picike kis csiga, amit én találtam ki néhány évvel ezelőtt egy lakodalomban. Azért szeretem, mert nem olyan csiga, amit mindenki hajtogat. Egy kis tizenöt centis, cuki figura, nagyon egyben van, és azért szeretem nagyon hajtogatni, mert csigát ma már szinte senki nem kér. Sok az unikornis, a flamingó, fiúknak pedig a Fortnite-ból meg a Minecraftból bármi. Nagyjából itt megáll az élet. Ezek a dolgok a divathullámokkal együtt jönnek és mennek.
Oktatom is egyébként ezt a csigát lufihajtogatóknak.
Mire kaptad meg a Guinness-rekordot?
A Guinness-rekord egészen pontosan arról szól, hogy öt megadott lufifigurát a lehető leggyorsabban, bekötött szemmel kell meghajtogatni. Az az öt figura, amellyel négy évvel ezelőtt felállították ezt a rekordot – csiga, kutya, kard, virág és egy hernyó. Ezt én tudom most a világon a leggyorsabban megcsinálni.
Ez mennyi idő is? Hány másodperc?
44,25 másodperc. Figuránként körülbelül nyolc.
Tavaly augusztus 20-án csináltam meg a Nagyszínpadon ötezer ember előtt. Volt ott füstágyú, dübörgött az AC/DC… októberben fogadta el a rekordszövetség – ugye ennek van egy három hónapos elbírálása. Megfelelően ledokumentálod, beküldöd, és ennyi idő, amíg rámondják, hogy sikerült-e vagy sem.
Mi a terved öt év múlva?
A legnagyobb álmom, amit most a leginkább tervezek, az egy bemutatószalon megnyitása. Nem lufiboltot szeretnék nyitni, mert abból már Dunát lehetne rekeszteni mindenfelé, hanem egy showroomot, ahová be lehet ülni dekorációkat megbeszélni, ahol kiállítás van az eddigi műveimből, ahol lehetne velem találkozni – egyfajta ilyen kis üzleti tárgyaló.
A másik, hogy szeretném úgy kiépíteni ezt a lufihajtogatást, hogy egy kicsit mentesíteni tudjam magam. Hogy el tudjak kezdeni animátorokkal, hostokkal és hostessekkel foglalkozni, és csak koordináljam az egészet, hogy mikor kell menni mondjuk falunapra, városi rendezvényre lufit hajtogatni. És csak oda elmenni, ahol kimondottan Csatai Gergőhöz ragaszkodnak!
Mi volt eddig a legnagyobb kihívásod a vállalkozásodban? Hogyan oldottad azt meg?
Nagyjából minden vállalkozó azzal egyetérthet, hogy az indulás. Nekem az indulás volt nagy kérdőjel az életemben, mert bár én világéletemben lufikkal foglalkoztam, de volt olyan időszak, amikor partykellékeket kínáló webáruháznál voltam vezető. Szóval ugyanígy lufikkal foglalkoztunk, de alacsonyabb fizetéssel, nyolc órában, hétvégente, stb. Egy ideig jó volt, de azután már kevés.
Nekem nagyon nagy bátorság kellett ahhoz, hogy merjek váltani. Hogy egyszer csak azt mondjam, hogy elengedem a biztos korlátot, és úgy rábízom magamat az emberekre, hogy ők majd „el fognak tartani”. Persze nem ez az elsődleges szempont, de amennyire nehéz időszak volt az első pár hónap, a végére úgy tele voltam megrendelésekkel, hogy ki sem láttam a munkából. Tehát amekkora hullámvölgyet okozott ez, a következő fél évben olyan óriási lendületet adott.
Nekem két nagy tanács volt mindig az életemben, amelyek borzasztóan jól jöttek. Az egyik az, amit elmondtam: ha van egy ötleted, és el akarod kezdeni, akkor ne gondolkodj azon, hogy „úristen, de akkor könyvelő, meg jogász…” – hanem vágj bele, kezdd el, egy könyvelőd azért legyen, és ennyi. Onnantól, hogy KATA-s vállalkozó leszel, az a világ egyik legkönnyebb dolga – leülsz a gép elé, ügyfélkapun keresztül megcsinálod, és belevágsz.
„Találd meg azt, ami szeretsz, és hagyd, hogy megöljön”
A másik pedig, hogy ne akarj az elején sok pénzt keresni vele – az elején sikeres akarj lenni abban, amit csinálsz. És a siker majd hozza a pénzt.
Nagyon sokan összekeverik, hogy „akkor leszek sikeres, ha sok pénzt keresek”. De nem! Sok pénzt fogsz keresni, ha sikeres vagy abban, amit csinálsz.
Először legyél az egyik legjobb, legyél kiemelkedő abban, amit csinálsz, és az majd eredményezi, hogy sokat fogsz vele keresni.
Nekem ez a két motivációm volt mindig is, és a lufikon látszik is, hogy a sikeren nagyon sokat dolgoztam, és dolgozom a mai napig.
Csatai Gergővel beszélgettem. Ha te is vágysz egy felejthetetlen programra, amelyen elképesztő lufikompozíciók készülnek, keresd meg őt bátran a Facebook oldalán és az Instagramon.
Lépj be az ingyenes, de zárt Facebook csoportomba, ahol szuperhasznos tartalmakat találsz azért, hogy a webáruházad bevételduplázó legyen!