A legkisebb tett is számít!

Szerző Írta:
Olvasási idő: 5 perc

Ez a tanmese arról szól, hogy soha ne becsüld le a kis gesztusok és tettek erejét. Ha ma csak egy emberen tudsz segíteni, akkor tedd meg most!

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy tanár, aki hazafelé tartott az iskolából.

Az útja éppen a tengerpart közelében vezetett. Általában annyira sietett, hogy meg sem állt, hogy megnézze a fodrozódó hullámokat.

Egy nap viszont – valamilyen különös indíttatásból – mégis kivételt tett. Elmerengve nézte a gyönyörű, csillogó tengert, és azt, ahogyan a lemenő Nap megfesti a tengert a piros és a rózsaszín legszebb árnyalataival.

Annyira elbűvölte a táj, hogy eldöntötte, útját a tengerparton folytatja – ugyanis éppen apály volt, így a kellemes, homokos parton sétált tovább.

Egyszercsak az egyik kis tanítványát, Martint pillanatotta meg maga előtt. Ő azon gyerekek közé tartozott, akikkel a legtöbb gondja volt: nem volt jó tanuló, és nagyon sokszor csak a rendbontásból vette ki a részét.

fiu-tengerpart-alkonyat

Ahogy egyre közeledett hozzá, csak annyit látott, hogy a fiú lép két lépést, lehajol és beledob valamit a tengerbe.

„Na már megint miben mesterkedik” – futott át a tanító elméjén, és mindenképp meg akarta nézni, mit művel Martin. Attól tartott, hogy a diákja szemetet dobál a tengerbe, vagy jó ég tudja, hogy milyen más rosszaságot eszelt ki a suli utánra.

Ahogy egyre közelebb ért, azt látta, hogy nem szemetet, hanem valami érdekes alakú dolgot dobál a vízbe. Így már végképp kíváncsivá vált, hogy mégis mi a fene lehet az.

Amint odaért hozzá, hangosan ráköszönt:

- Szia Martin!

- Jó estét tanár úr – válaszolt a fiú, és megint lehajolt, hogy felvegyen valamit a homokból. Ekkor látta meg a tanár, hogy egy tengeri csillag van a kezében.

Aztán Martin szinte azonnal, egy jól irányzott dobással a tengerbe hajította. Ezután tett néhány lépést, felvett egy másik csillagot, és azt is a vízbe dobta.

A tanár először szóhoz sem jutott. Nem értette, hogy miért csinálja ezt Martin. Rövid tanakodás után úgy döntött, hogy megkérdezi tőle.

- Martin, te most mit csinálsz?

- Visszadobom a tengerbe a tengeri csillagot, különben meghal!

- De fiam, itt a parton csak ezen a szakon többezer tengeri csillag van ilyenkor, amikor apály van. Még ha akarnád, sem tudnád az összeset visszadobni. Ennek így semmi értelme. Nem számít a mit csinálsz, úgysem tudod mindet megmenteni.

A fiú közben lehajolt, és egy újabb lényt vett fel a homokból. Mielőtt azt is bedobta a vízbe, csak ennyit mondott:

- De ennek az egynek számít.


Bizonyára te is sokszor érzed az életedben azt, hogy semmi sem számít igazán, amit teszel. Szoktam én is hallani, hogy „úgysem tudsz megmenteni mindenkit, akkor meg minek erőlködni?”.

Bármilyen kicsi is az, amivel a világ jobbításához hozzá tudsz járulni, már megérte megtenned. Hacsak egy embernek az életét tetted boldoggá, már megérte az erőfeszítés.

Nem lehetünk mindnyájan Teréz anyák, szentek, vagy a világ megmentői, de kötelességünk megtenni mindent, amit tudunk másokért.

Lehet ez csak egy mosoly, vagy néhány kedves szó, ami szó szerint életeket menthet.

Ne becsüld le soha azt a jót, amit képes vagy tenni másokért: nekik számít, ha boldogabbá tudod tenni a napjaikat.

Hadd zárjam ezt a bejegyezést a világ egyik legnagyobb tanítója, és valaha élt legönfeláldozóbb emberének mondásával:

Úgy érezzük, hogy amit teszünk, csak egy csepp a tengerben. Anélkül a csepp nélkül azonban sekélyebb volna a tenger.

Teréz anya

Lépj be az ingyenes, de zárt Facebook csoportomba, ahol szuperhasznos tartalmakat találsz azért, hogy a webáruházad bevételduplázó legyen!

5 módszer, hogy 1 hónap alatt megduplázd a bevételed! - 5 részes videosorozat ingyen, 5 napont át5 módszer, hogy 1 hónap alatt megduplázd a bevételed! - 5 részes videosorozat ingyen, 5 napont át

Kérlek értékeld a cikket:

Köszönöm az értékelést. Mondd el a véleményedet hozzászólásban is.

Ezek is érdekelni fognak

Hozzászólások ( 0 )

Mi jár a fejedben?

Oszd meg velem és a többi olvasóval a véleményedet! Kérlek ne felejtsd el kitölteni, hogy „milyen nap van ma” (pl. vasárnap) - ezt a robot-kommentelők miatt kellett beépítenem.